Vasas: Tzintzis – Komsa K. 3, Katona 6, Krizsán 1, Hajdú 4, Bognár Zs. 1, Forgács 6, Csere: Turcsányi, Lázár 4, Egeresi 6, Horváth A., Tarjányi, Horváth V. 2, Kerék, Kollarics, Gábor A. (kapus). Vezetőedző: Varga Márta
Az a Nyíradony látogatott a Fáy utcába, akikkel korábban játszottunk már az elszámolt gólok miatt megismételt meccset, de olyat is, amelyet biztos vezetésről engedtünk ki majdnem a kezünkből.
Lényeg a lényeg, nem ígérkezett könnyűnek a mai találkozó, és ennek megfelelően a lányaink az elejétől kezdve maximálisan koncentráltak, aminek most pont az lett a jutalma, hogy végül egyáltalán nem kellett izgulnunk.
Az első félidő közepén Komsa értékesített hetese után húztunk el először jobban, a néhány perces rohamunk azt eredményezte, hogy a szünetben 19-14 állt a táblán. A lőtt gólok száma elsősorban az eredményes támadójátékunkat dicsérte, de egy-két hibát leszámítva a védekezéssel sem volt probléma.
A második félidőt egy 5-2-es etappal nyitottuk, nyolcgólos különbségnél pedig úgy tűnt, kezd eldőlni a meccs. Aztán amikor a Nyíradony visszajött 25-20-ra, egy pillanatra felsejlett bennünk, hogy még baj is lehet, de a mai nap nem erről szólt, a játék minden elemében felülmúltuk az ellenfelet.
Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!
Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!
Ahogy az első félidőben Forgács és Katona, úgy a másodikban Egeresi és Lázár vitték a prímet nálunk, ők voltak a legeredményesebbek, ami mellett néha még a közönség szórakoztatására is maradt energia, egy-két virtuóz megoldásnak köszönhetően. Az utolsó tíz percben már egyáltalán nem volt miért izgulni, Varga Márta nyugodtan kísérletezgethetett, a vége így is rendkívül sima, 33-27-es győzelem lett.
2010Diákolimpia döntő:3.hely KALOCSA KUPA 4.HELY OSB döntő 6.hely Adidas orsz döntő 7.hely OSB FELSŐHÁZ 2.hely OSB alapszakasz 2.hely Adidas Bp orsz elödöntő 2.hely Adidas Bp régió döntő 2.hely
I. Instromet Kupa 2.helyFradi kupa 6.hely RADENSKA-KUPA 4.HELY VASAS-ASI 2009